A fizika mindenkié 3.0
Iskolánkban ismét megrendezésre került A fizika mindenkié országos rendezvény, mely szabadon látogatható volt. A Leövey Labor partner intézményének, a csepeli Jedlik Gimnázium fizika fakultációjának diákjai is elvégezték a kísérleteket, természetesen a Leövey fizika fakultáció diákjaival együtt.
A helyszínen sok érdekes kísrletet lehetett elvégezni, melyek a Tungsram-pályázat anyagát is tartalmazva, kiegészítve és színesítve sok más érdekes kísérlettel együtt kerültek összeállításra. Amint korábban megjelent programunkban is írtuk, nem csak a mérőállomás által biztosított fényáram méréseket végeztük el, hanem vizsgáltuk a fényforrások térbeli fényeloszlását, hatásfokát, stb. További méréseket végeztünk napelemmel és fotoellenállással is. A mérésekről részletes jegyzőkönyvet készített mindenki, aki a mérésben részt vett. Ezekből egy kivontat itt található. Az eseményről készült képek a
Galériában láthatóak.