„A fizika mindenkié 2.0” országos rendezvény a Leövey laborban
Az ELFT által 2016. április 16-ára meghirdetett program keretében a fizika laborban Mechanikai – elektromosságtani megfeleltetések címmel kb. 90 perces laborgyakorlatot állítottunk össze. Az első részben demonstrációs kísérleteket mutattunk be „Rugalmatlan ütközések és kondenzátorok párhuzamos kapcsolása” címmel. Mechanikai és elektromos jelenségeket, fizikai mennyiségeket, megmaradási törvényeket vetettünk össze, a szemléletes és kísérletileg is igazolt analógiák bemutatásával. A második részben tanulói kísérletek keretében csillapítatlan és csillapított harmonikus mechanikai és elektromágneses rezgéseket vizsgáltak Multilab program, jelgenerátor és kétsugaras oszcilloszkóp felhasználásával. Párhuzamos R, L, C körben meghatározták a rezonanciafrekvenciát, valamint vizsgálták a jelgenerátor szinusz-, háromszög- és négyszögjeleinek L és C általi formálását. A hangtartományban rezgőkörökkel speciálisan formált, összetett rezgések képeit és azok hangjait is elemeztük, valamint mikrofonon által érzékelt természetes hangok képeit is megnézhettük.
2016. április 29-én a beregszászi járásból 40 kárpátaljai középiskolás természettudományos érdeklődésű magyar diákot tudtunk laborunkban fogadni, akikkel a fenti programot a fizika laborban végigjárva sikerült határon túli tanulókra is kiterjeszteni az ELFT országos rendezvényét. Mivel a diákok egy része a biológia és kémia tantárgyak iránt is érdeklődött, labortanár kollégáim bontott csoportban 45-45 perces laborgyakorlatot tartott számukra a kémia laborban.
A diákokat kerületünk alpolgármester asszonya és iskolánk igazgatója köszöntötte, majd a laborvezető szakmai bevezetőjét követően kezdődtek a laborgyakorlatok.
A laborfoglalkozások részletes tematikái ezen, a közben készült fotókból válogatott csokorral pedig
ezen a linken megtekinthető.