A labor-portálról
A portál feladata kettős:
- egyrészt a nyilvánosság tájékoztatása a projekt eredményeiről, a laborban folyó munkáról;
- másrészt "munkafelület" biztosítása a projektben együttműködő 13 iskola tanárai számára.
Ennek következtében a portál egyes anyagaihoz csak az utóbbiak férnek hozzá, a regisztráció csak számukra lehetséges.
Címlap
Bemutatkozás
Laborunkban a 2011/12-es tanévtől tartunk fizika, kémia, biológia laborfoglalkozásokat elsősorban gimnáziumunk természettudományos tagozatos és fakultációs, esetenként alapórán tanuló diákjainak és kerületünk mintegy 10 partneriskolája tanulócsoportjainak. A 2018/19-es tanévtől a tankerületünkhöz tartozó iskolák egyes tanulócsoportjai, tehetséggondozó kiscsoportjai igényelhetnek laborhasználatot az éves laborórarend egyeztetésével. Az éves Leövey-napokon, az októberi és novemberi nyílt napokon laborunk sok érdekes demonstrációs és tanulókísérlettel áll az érdeklődők rendelkezésére. Idén negyedik alkalommal rendeztük meg „A fizika mindenkié”, az ELFT által kezdeményezett programot, mellyel minden évben elismerő oklevelet, díjat nyerünk el. Immár harmadik éve – mint partnerlaborunk – aktívan kapcsolódik programjainkba a csepeli Jedlik labor.
A fizika mindenkié rendezvény 4.0
A már hagyománnyá vált "A fizika mindenkié" rendezvény keretében ezúttal az elektrodinamika témakörében a kondenzátor és a tekercs tulajdonságait és antiszimmetriáját vizsgáltuk egyenáramú és váltóáramú körben. A korábbiaktól némileg eltérően nem mérési adatok sokaságát foglaltuk táblázatba, hanem a viselkedésükre jellemző függvények képeit vizsgáltuk, illetve elemeztük. Bevezetésként még néhány alapkísérletet végezhettek el a diákok az elektromágneses mozgási és nyugalmi indukció témakörében, valamint a Lenz törvényt is vizsgálhatták érdekes kísérleti eszközökkel. A Galériában az eseményről készített képek találhatóak.
A kondenzátor és a tekercs egyenáramú be/ki kapcsolási, majd 50 Hz-es váltóáramú feszültség- és áramfüggvényeit elemeztük, melyet a NOVA 5000 Multilab-hoz tartozó feszültség- és árammérő szenzorok mérési adatainak mintavételezésével rajzolt ki a mérési program. Függvénygenerátorral 100 Hz – 200 kHz-es tartományban RC majd LC körben – az R-en megjelenő feszültséget vizsgáltuk oszcilloszkópon. Végezetül soros RLC körben az R-en mérhető feszültségből – oszcilloszkópon az aktuális frekvenciájú szinuszfüggvény amplitúdójának vizsgálatából – egy rezonancia frekvencia sávot állapítottunk meg.
Igen sok diákunk részt vett a kísérletezésben, továbbá a Jedlik partner laborunk fizika fakultációsai is csatlakoztak projektünkhöz.
A mérési tapasztalatok alapos elemzése után megfogalmaztuk a kondenzátor és a tekercs legfontosabb elektromos (mágneses) jellemzőit, különös tekintettel az antiszimmetriákra. A mérési feladatok innen letölthetőek.
A rendezvényről és a mérésekről készített képek a Galériában itt találhatóak.
A fizika mindenkié 3.0
Iskolánkban ismét megrendezésre került A fizika mindenkié országos rendezvény, mely szabadon látogatható volt. A Leövey Labor partner intézményének, a csepeli Jedlik Gimnázium fizika fakultációjának diákjai is elvégezték a kísérleteket, természetesen a Leövey fizika fakultáció diákjaival együtt.
A helyszínen sok érdekes kísrletet lehetett elvégezni, melyek a Tungsram-pályázat anyagát is tartalmazva, kiegészítve és színesítve sok más érdekes kísérlettel együtt kerültek összeállításra. Amint korábban megjelent programunkban is írtuk, nem csak a mérőállomás által biztosított fényáram méréseket végeztük el, hanem vizsgáltuk a fényforrások térbeli fényeloszlását, hatásfokát, stb. További méréseket végeztünk napelemmel és fotoellenállással is. A mérésekről részletes jegyzőkönyvet készített mindenki, aki a mérésben részt vett. Ezekből egy kivontat itt található. Az eseményről készült képek a
Galériában láthatóak.
A fizika mindenkié 3.0 rendezvény a Leöveyben
A két évvel korábbi Tungsram- pályázat méréseinek és azok további kiegészítéseinek sikeres elvégzése, dokumentálása és az elért I. helyezés emlékére a most kiírt Tungsram-pályázaton is részt veszünk. Ennek kapcsán a Tungsram Schréder Zrt. és az MTA Wigner FK jóvoltából egy mérőállomást kapunk, mellyel gépkocsi izzók és egy lencsézett LED fényforrás fényeloszlását, fényteljesítményét, hatásfokát mérhetjük meg egy speciálisan kiképzett felületre szerelt fotodetektorokkal. A rendezvény honlapja tájékoztat a részletekről. A Leövey labor részletes programja
itt megtalálható.
„A fizika mindenkié 2.0” országos rendezvény a Leövey laborban
Az ELFT által 2016. április 16-ára meghirdetett program keretében a fizika laborban Mechanikai – elektromosságtani megfeleltetések címmel kb. 90 perces laborgyakorlatot állítottunk össze. Az első részben demonstrációs kísérleteket mutattunk be „Rugalmatlan ütközések és kondenzátorok párhuzamos kapcsolása” címmel. Mechanikai és elektromos jelenségeket, fizikai mennyiségeket, megmaradási törvényeket vetettünk össze, a szemléletes és kísérletileg is igazolt analógiák bemutatásával. A második részben tanulói kísérletek keretében csillapítatlan és csillapított harmonikus mechanikai és elektromágneses rezgéseket vizsgáltak Multilab program, jelgenerátor és kétsugaras oszcilloszkóp felhasználásával. Párhuzamos R, L, C körben meghatározták a rezonanciafrekvenciát, valamint vizsgálták a jelgenerátor szinusz-, háromszög- és négyszögjeleinek L és C általi formálását. A hangtartományban rezgőkörökkel speciálisan formált, összetett rezgések képeit és azok hangjait is elemeztük, valamint mikrofonon által érzékelt természetes hangok képeit is megnézhettük.
2016. április 29-én a beregszászi járásból 40 kárpátaljai középiskolás természettudományos érdeklődésű magyar diákot tudtunk laborunkban fogadni, akikkel a fenti programot a fizika laborban végigjárva sikerült határon túli tanulókra is kiterjeszteni az ELFT országos rendezvényét. Mivel a diákok egy része a biológia és kémia tantárgyak iránt is érdeklődött, labortanár kollégáim bontott csoportban 45-45 perces laborgyakorlatot tartott számukra a kémia laborban.
A diákokat kerületünk alpolgármester asszonya és iskolánk igazgatója köszöntötte, majd a laborvezető szakmai bevezetőjét követően kezdődtek a laborgyakorlatok.
A laborfoglalkozások részletes tematikái ezen, a közben készült fotókból válogatott csokorral pedig
ezen a linken megtekinthető.
A fizika mindenkié 2.0
Tavaly került megrendezésre az első A fizika mindenkié rendezvény, melynek meglepő országos sikere miatt idén újra ellátogathat az érdeklődő publikum számos helyszínre. A résztvevő intézmények listája és számos hasznos információ elérhető ezen a weboldalon. Természetesen a Leövey Klára Gimnázium is a résztvevők között van.
A kísérletek a fizika – látszólag – teljesen különböző területei közötti kapcsolatot vizsgálják. A mechanikát (dinamikát) és az elektromosságot vesszük célba. Keressük a mélyebb megfeleltetéseket, struktúrákat. A mérések demonstrációs és tanulókísérletek lesznek, alkalmat adva a kísérletezni vágyóknak a saját adatok felvételére.
A részletes programterv már elérhető: A fizika mindenkié 2.0 - program.
Tungsram-díj és polgármesteri elismerés
A Leövey Klára Gimnáziumban működő természettudományos labor az A fizika mindenkié rendezvényen nyújtott kimagasló teljesítményéért az Eötvös Lóránd Fizikai Társulattól Tungsram-díjat kapott. A színvonalas munkát dr. Bácskai János, Ferencváros polgármestere, valamint Dr. Patkós András akadémikus, az ELFT megválasztott elnöke
elismerő oklevéllel jutalmazták.
A polgármester az ünnepélyes átadón tartott beszédében hangsúlyozta a Leövey Klára Gimnáziumban létesült labor fontosságát a kerületi oktatásban - természetesen a megfelelő szakmai felkészültségű tanári vezetéssel. A beszámoló a kerület honlapján megtalálható itt.
Leövey labor a Közös térben
A ferencvárosi televízió, a TV 9 készített műsort a Leövey Klára Gimnázium természettudományos laboratóriumában folyó munkáról. A teljes videó megtekinthető az alábbi linken.
A fizika mindenkié rendezvény
Lezajlott az országszerte, s iskolánkban is megrendezésre kerülő rendezvény, a Fizika mindenki. Ezen belül a Fény napja rendezvényhez kapcsolódóan közvilágítási Tungsram-Schreder lámpatesteken végeztünk méréseket, melyeket diákjaink lendületesen, pontosan végeztek. A munka közben készített fotókból teszünk közzé egy kis csokrot a Galériában. A diákok által készített, a közvilágítás előtervezésével, optimalizálásával, költségmegtakarítás számításával készült jegyzőkönyveket a szervező ELFT-nak, ill. a KFKI Energiatudományi Kutatóközpontjának megküldtük a megvilágítás-mérések táblázataival, a spektroszkópok színképeiről készült számos fotóval együtt.
Az országos rendezvényt szervezők megköszönték és megdicsérték tanulóink értékes munkáját, 3 fődíjként egy rendkívül értékes, világszinten is egyedülálló munkát : Simonyi Károly – A fizika kultúrtörténete c. könyvet kaptunk. Ezen túl minden, a mérésben részt vett diákunk könyvjutalmat kapott (kozmológiával, a fizika eredetével, modern fizikával kapcsolatos munkákat).
A rendezvény hivatalos honlapján más iskolák között a Leövey összefoglalója is olvasható.
Az mérésekről készült részletes cikk itt található.
A fény nemzetközi éve - A fizika mindenkié
Legközelebbi látogatható rendezvényünk a fény nemzetközi évéhez kapcsolódó országos szintű - a Fizika mindenkié - április 18-ai program része. A rendezvény weboldalán a részletes programterv látható. Az eseményt követően fotókkal, mérési jegyzőkönyvekkel, részletes leírással készülő dokumentációt teszünk közzé.
Leövey Napok 2015
A hagyományosan idén is megrendezett Leövey Napok keretében fizika/biológia/kémia laborunkban nyílt napot rendeztünk, ahol az érdeklődők maguk is kísérletezhettek, kedvükre használhatták a labor- és taneszközöket. Ezeken kívül több kísérlethez 20-50 évvel ezelőtt használt eszközöket is tanulmányozhattak. A Galériában láthatunk néhány kedvcsináló képet.